Jaj…
2010 február 10. | Szerző: Hanga |
Mostanában az iskolában kitört a büféláz. Mivel nem lehetett másképp szabályozni, egyszerűen nem adtam pénzt a gyereknek… De hát azért egy pár forintja mindig volt innét-onnét, ha máshonnét nem, hát a bevásárló kocsiból kapott húsz forintosok.
Kitalálta a leleményes gyerek, hogy márpedig vásárolni azt kell… úgyhogy nincs más hátra, ha az embernek nincs elég pénze, beéri például tíz forintos kávétejszínnel is. Vonultak felfelé a napköziben, mire négy “jómadár” lemaradt, két fiú (a fiam és barátja) vettek egy-egy kávétejszínt. De kiderült a turpisság, így számonkérés lett a vége.
Tanító néni: Mit vettetek?
D.: Kávétejszínt. (Tn. azt érti, hogy kávét és tejszínt – na ja, mert a büfés meg hülye, és hétéveseknek ad kávét… megáll az ész és helyben toporog)
Tn: ???? S hova tettétek a kávét?
Marc: (szerintem eszébe se jut valóban a kv, ő még mindig tejszínre gondol) Kidobtam.
Erre a Tn elrohan a büféshez megkérdezni, aki persze néz rá nagy kerek szemekkel, hogy nem is vettek kávét.
Akkor elkezdett azon tombolni, ki mondta a kávét… D. mondta, hogy ő, mert a tejszínt azzal szokás inni. Akkor jött, hogy D. hazudik…
Ez egy vicc esküszöm…
Folyton eszelős dolgok kerekednek a napköziben, mert nem képes venni, hogy az elsősök még nem tudnak napi 8 órában vigyázzban ülni :(((. Persze beszélgetnek evés közben. Oké, értem én, hogy az nem ugyanaz, ha itthon a család beszélget, mintha egyszerre harminc-ötven gyerek dumál.
De nem tudom, mit hoz ki a gyerekekből, mert szülői előtt is olyan sztorit mesélt, hogy fülemen vettem a levegőt és égtem, mint a rongy.
Állítólag Marc már megint – mint minden héten háromszor – fent hagyta a teremben a judocuccát, mikor tanulás után lementek. Erre közölte Tn. hogy márpedig akkor ma nem lesz edző felszerelése…
Erre az én kicsi fiam (megáll az ész) mint egy rossz amerikai filmen, odament a haverokhoz, szájában cerka, mint “szivar” és közölte:
– Ez a ….. (anyuka, ne haragudjon, nem ismétlem meg a jelzőt) nem engedi, hogy felmenjek a cuccomért. Nem tudom, mit képzel magáról.
Csak állok és bambán nézek… Na de ilyet az osztályfőnöknek sose merne elereszteni… Nekem sem…

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: