Padlás-feljáró és szigetelés kész, meleg fogadtatás új formába öntve…
2010 január 10. | Szerző: Hanga
Á. tegnap este ért haza, a meleg otthon, meleg vacsora, meleg ágy, mosolygós nőciből, mivel előtte fél órával vonultak le a mesterek, csak a meleg ágy valósult meg, az sem éppen úgy, ahogyan ő szerette volna… 🙂 Történt ugyanis, hogy a ki-berohangálás közben valaki beengedte az Á. által utált macskát, majd nagy rutinnal jól be is zárta a hálószobába. Naná, hogy az ágyban feküdt :-). A katarzis persze nem maradt el :))))))))))))))))).
Horrorisztikus kalandtúra…
2010 január 6. | Szerző: Hanga
Magyarázkodással kezdeném… én is uuuutálom a nyárigumista autósokat… de úgy alakult, hogy – mivel itt nem fér el a házban, a padláson elférne ugyan, de még nincs kész a feljáró (pár nap múlva készül…) – szóval az éppen szezonális téli gumijaim az ex (avagy gyermekeim apja) munkahelyén hekkeltek vagy 25 km-re. Amikor egyszer arra jártam, rátelefonáltam, nem volt bent…
Ma reggel arra ébredtem, hogy totál tél lett (na jó, tegnap este is konstatáltam, csak nem jutott eszembe, hogy a nagy fehér hókupaccal, ami az autóm helyén volt, reggel el kell mennem az oviba, suliba)… Naná, hogy ma éjjel megint sikerült vagy négy órát aludnom. Félhullán ébredés, aztán meg ráébredés, hogy basszus… el kell menni a téli gumikért. Akkor kezdtem rájönni, hogy az egész véresen komoly, mikor egyes-kettest váltogatva, elakadáskor előre-hátra hintázva, majd elinduláskor meg ügyelve rá, hogy ne pörögjön ki a gumi próbáltam kiszabadulni az utcánkból. Nem voltam benne biztos, hogy ma eljutunk a skacokkal a suliba, oviba. Ráadásul persze éppen majdnem csontszáraz tankkal (igen, kivártam míg végképp felmegy a benzin ára :)))…
A főútvonalra kihajtva már klasszisokkal jobb volt a helyzet, mert ott legalább aszfaltozottak és csak latyakosak voltak az utak. Becsengetés előtt két perccel ki is tettem Marcot a suli előtt, utána irány a benzinkút, tankoltam. Majd ovi. Naná, nem volt egy talpalatnyi hely sem, így három kört keringtem a környező utcákban, míg végre lett egy hely… közben azon elmélkedtem, hogy mekkora esélyem lesz vaj’, hogy kijussak a le nem takarított parkolóból úgy, hogy ne zúzzam porrá az összes szülő autóját (huh, micsoda népharag lenne belőle)…
Kijöttem. Valahogy a pillantásom a jobb hátsó kerekemre esett és a fogam közt elmormoltam egy halk káromkodást, hogy most jövök a benzinkútról, legalább felfújhattam volna…
Mákom volt, a mögöttem lévő éppen elment, így nekifutásból sikerült kiállnom a parkolóból, anélkül, hogy gázos lett volna a helyzet. Na mondom, akkor irány a téli gumim… a szomszédos utcában összevissza járt az autóm, éreztem, hogy nem oké ez, hogy ároktól árokig csalingázok, s valahogy nem úgy csúszik, mint eddig. Ahogy leértem a szélesebb főútra, az első lehetőségnél megálltam. Nem volt túl rózsás a helyzet, mivel ugyan volt ott egy parkoló, de fullon volt. Így én belógva az útra, de mégis félig félreállva tudtam csak megnézni, mi újság. De megelőztek, egy autós megállt és tájékoztatott, hogy defektes az a bizonyos jobb hátsó… Közben már szakadt a hó. Isteni. Állok egy sz* helyen, nyári gumikkal, egy gumim felnin jár… Mellékesen persze aki arra jár, és meg kell állnia miattam, mert jönnek szembe, mind leanyáz… Isteni! 🙂
Gyerekeim apját előzőleg hívtam, megbeszéltük, fél óra múlva már bent lesz a helyén, megyek a téli gumikért. Újrahívtam. Mondtam, hogy dráma van, segítség!!! Hogy menjek el a benzinkútig. Mondtam, hogy három nyári gumival és egy felnin járóval esélytelen a több kilométerre lévő kutat megcélozni a szakadó hóban. Akkor némi morgás után segítségemre sietett, még a hisztimet is elviselte. Közben nagyfiam hívott, hogy értesült az apjától, mi van velem, aggódik a nyári gumi miatt. Mondtam, hogy éppen most igyekeztem volna lecserélni…
Miközben beszélgettünk, egy nagy dobozos Renault furgon jött ki a szemközti oldalon lévő udvarból kb. faltól-falig… szintén nyári gumival. Flikk-flakkozott a szügyig érő hóban. Rossz érzéssel néztem… Mondtam Dani fiamnak, hogy “basszus, ez belém jönm basszus, basszus”, majd nagy csatt és tényleg! Jól megállt az autóm oldalában. Ez volt az a pont, amikor kész lettem, lezajlott előttem, hogy megint nem lesz autóm napokig, mire sikerül helyreállítani… Éppen azon gondolkodtam, mit vétettem, hogy rajtam kellett felejteni a tökig kihúzott szívatót :)))) Kiszálltam és konstatáltam, hogy azon kívül, hogy egy piros pötty lett a hátsó ajtón, az oltári csatt ellenére sincs semmi gáz. Mivel a Renault is fehér volt, így gondolom, a lámpája csinálhatta… Fickó nagyon megnyugodott, röhögtünk egy jót.
Közben megérkezett T. is, kicserélte a kereket. A pótkerék persze dög lapos volt, a szelepsapkája meg állt, mint a szög… végül a “Renault-s haveromtól” szerzett (ott egy bolt, abban dolgozott) fogóval szedtük le a begyógyult szelepsapkát, és a hülye háziasszonyoknak gyártott, és árult Mickey Mouse-típusú :))) szivargyújtós pumpámmal feldudáltuk. Így készen álltam az új, húszkilométeres “cselendzsre”, hogy hozzájussak a téli gumikhoz…
T. be is jelentett egy közeli gumishoz, ott aztán pikkpakk ellátták a bajom, kikerült a pótkerékből is a százas szög (ezúton köszönöm gondos embertársamnak, aki az utcán elhajította…), centirozták a téli gumikat és feltették. Hát mit meséljek? Ha zongorázni tudnám a különbséget, az oda és a hazaút között, megélnék belőle… Bánatomban útba ejtettem ama bizonyos svéd lakberendezési áruházat, s jól bevásároltam :). Oké, alapvetően szükséges dolgokat, de becsúszott pl. egy olyan édiiii csíkos díszpárna huzat is… azaz inkább kettő, de szettben árulták 😀 Olyan jól mutatnak itt a kanapén, hogy kár lett volna őket ottfelejteni :).
Mikor hazaértem, épp csak kidobáltam a csomagjaimat, kipiheghettem magam, s már indulhattam a suliba leszedni a karácsonyi dekorációt és a karácsonyfát két anyukával. Rengeteget röhögtünk. Természetesen a dekoráció jelentős része a plafonon lévő lámpákon lógott… valszeg létrával tették fel… én már a végén az állófogassal próbáltam őket lehorgászni, ők meg ketten drukkoltak, hogy a lámpa ne jöjjön a dekorral együtt :D. A probléma megoldódott :D.
Közben Marcipán az udvaron épített az egyik kisfiúval egy óriási hóembert. Úgy belejött, hogy aztán az öccsére várva az ovinál még egyet, majd még egyet Benivel itthon is az udvaron. Szerintem ez már-már Guinness-rekord (de hülyén írják, most néztem meg, nem tudtam, hogy két “n”) az egy napra eső hóemberépítés kategóriában :D.
Nem mondom, hogy fitt vagyok és üde… de feldob, hogy Á. hozott egy csomó gesztenyét tegnap, s egy tepsinyi most lett kész. 🙂 Finom, illatos, omlós. ÁÁÁÁ :-). Feledni tudom már minden nyűgömet, s holnap reggel már nem érdekel majd a hó… mondjuk azért az ónos esőt, amivel riogatnak, inkább köszi nem kérném! Főleg, hogy Á. ma éjjel megy ki megint Olaszországba… elmondhatja már simán, hogy csak akkor megy, ha “jól esik” :).
Boxzsák…
2010 január 5. | Szerző: Hanga
Úgy kezdődött, hogy reggel felkeltek a kicsik, és Marcipán tök lökött volt… Na igen, nehéz a téli szünet után visszarázódni, a fél 7-es kelés meg horror volt nekem is, főleg, hogy előtte lévő napokon alig aludtam, mert szombaton este hajnali 4-ig pótoltuk Á. elmaradt adminisztrációit, amiket a végén már én írtam, mert neki szétesett a keze 12 óra irkálás után.
Vasárnap persze fel kellett kelni a gyerekek miatt időben, aztán délután meg elmentem vásárolni a kölkincekkel, majd mikor már minden idegszálam kint volt, áthoztam a nagyot is… dumáltunk, iszogattunk hármasban, illetve én javarészt a konyhában töltöttem az időmet, sütöttem, főztem… egy szó, mint száz, a lefekvés megint későre sikerült.
No de reggel: Marcipán behisztizett azon, hogy ő nem eszik reggelire almás pitét, de mindezt olyan stílusban, hogy falra másztam… Aztán felkelt Á. is, akinek a régi munkahelyére vissza kellett vinnie a céges autót, így el érte kellett mennem Dunakeszire… Persze volt még elmaradt “írnivalója”, és időre ment… naná, ő is hisztis volt…
“Végre elment” 🙂 elintézni a dolgait, abban maradtunk, hogy érte megyek… Telefon 5 percenként, hogy mikor indulok, mikor érek oda, hol vagyok már. (Ilyenkor lenne kedvem kinyírni mikor odaérek végre :D)
Kicsit nehezen viseltem a nagy “törődést” és érdeklődést hol létem felől… főleg, hogy közben előzőleg felkelt Dani fiam is, aki szintén durván durcásan ébredt, így megkaptam az elmúlt 19 éve összes keservét. A dolgok 90%-a tök igazságtalan volt persze, a stílus meg botrányos… Pl. hogy ő nem tudta magát jól érezni nálunk, mert én “véresre b*tam, mint egy ovist”… Ez igazán “szép” volt!!! Türtőztettem magam, s halkan elmondtam, vaj’ miért is gondolom úgy, hogy nincs igaza. Azt hiszem a gyerek még mindig nem nőtt fel, csak meg :))) – pont olyan kamaszos, gyerekes kirohanást produkált, amilyeneket én 16 évesen adtam elő anyámnak. Végül azt hiszem belátta, hogy enyhén szólva erős volt, amit előadott… Minden esetre őt kiraktam a munkahelyén, utána elindultam Dunakeszire Á-ért.
Á-val bementünk az Elektro Worldbe, minek eredményeként a régóta tervezgetett hálószobai tévévásárlást is megejtettük teljesen ad hoc :-), majd még gyorsan intéztünk egy plusz beltéri egységet a műholdas vételhez is. Kicsit kiakadtam a szolgáltatón: itt már egyszer volt második beltéri egység telepítve, ami azt jelenti, hogy ki volt építve a rendszer, csak simán rá kellett dugni (mi csináltuk) a másik beltéri egységet, amit rendeltem. 3000 Ft-ot kellett telepítés címén fizetnem, mert kihozta az ember a készüléket, meg a papírokat, és a kezembe adta. No comment.
Tegnap végül estére már dög fáradt voltam és olyan iszonyatos “még sz* is sz*” 🙂 érzés szállt meg, hogy kb. tök mindegy volt, Á. mit mond, mit csinál, semmi se volt jó… és akkor még rátett egy lapáttal. Tudom, hogy a pasik nem teljesen “normálisak” (hehe, mi az, hogy normális???), de kissé besokkoltam, mikor a gázosok hülyeségét próbáltam elmesélni, ő meg éppen kicsomagolta közben az új zoknijait, és elkezdte magyarázni, mennyire jók…. Elhallgattam és bedurcáztam, mert nem voltam képes humorral kezelni. Erre annyira jó akart lenni, hogy a hetek óta kért wc-papírtartót felfúrta :))). Összegzés: megérte megsértődni (itt egy fetrengős smiley jönne, de nincs “kéznél”)
Spontán bulizunk…
2010 január 1. | Szerző: Hanga
Délután még úgy volt, hogy Kata barátnőm és a kisfia átjönnek, s gyerekes szilveszter lesz.
Szerencsére Á. felhívta Gyuszi barátját és kiderült, ők is kettesben otthon szilvesztereznének, így inkább átjöttek. Menyasszonya “Kriszti bébi” hozott magával nekem is flitteres “fellépő ruhát” (tényleg egy klipben szerepelt előzőleg :-))), profi arcfestéket is. Minden pasi (kicsik és nagyok egyaránt) “kaptak” egy-egy bajszot… Kedvesem leginkább egy kegyetlen, keleti bérgyilkosra hajazott :))). Lányoknak mindenféle színekben pompázó macskaszem dukált, én állítólag egy szecessziós macskára hasonlítottam (majd éjfél után már inkább a Shrekből a Jótündérre :)))) Viccesen néztünk ki :-).
Örök hálám Katának, aki távoztakor átcsempészte magához az összes gyereket, így nem kellett hajnalban kelnünk. Mindenféle másnaposság elűző trükkökkel próbálkoztunk – végül a sörözünk tovább mellett döntöttünk :))). A nép most vonult el, én meg nekilátok a maradék romok felszámolásának.
BÚÚÚÚÚÉK (mindenki ahova tud) :-))))
Utókarácsony
2009 december 29. | Szerző: Hanga
Némi fáziskésésben vagyok… mivel nem voltunk itthon, így ma csináltam bejglit :-), s most az elmúlt három napban estem neki a lakás nagytakarításának is :D. Elmebaj, de normálisnak lenni olyan nagyon normális, hogy az már nem normális :))).
Hehe, bejliről eszembe jutott a tavalyi karácsony… de szééép volt és tök normális is persze :)))…. Gyerekeket 25-én ugyanígy elvitte az apjuk karácsonyozni, majd a nagymamájukhoz, s január 4-ig nem is hozta őket haza. Én megszokásból, vagy mi fene, bekevertem a bejgli tésztát. Majd szemeztem vele, hogy meg kéne sütni… Kata barátnőm telefonált 25-én, hogy nem megyek-e át iszogatni. Mire én döntöttem: bejgli tészta a kukában landolt, én meg Katánál döntöttem… a sört :))). Mondtam, de jó, végre egy karácsony, amikor nem én vagyok a nagy magyar háziasszony, nem kell azon tipródnom, ki milyen kaját enne szívesen, elég tiszta-e a ház stb. stb. :). Na jó, nem lehetett teljesen őszinte a mosolyom… mert mint itt fent a bemutatkozásnál is látszik, khm… 27-én regisztráltam egy társkeresőbe :D.
Kedves Olaszországban, tegnap este ment, ma éjjel meg jön. Úgy volt, hogy hosszabb időre megy, s én is elkísérem, de “ámokfutni” nem volt kedvem. (Kétszer 10 óra autókázás és 8 óra “munka” a hidegben – kihagytam…). Most voltaképpen szívesen lefeküdnék egy kicsit, lehet, hogy meg is teszem, mert éjjel 1-ig “kukorékoltam”, közben meg Á. egy telefonos kérdéssel felkeltett 8-kor (délig alvást terveztem), s utána már nem tudtam visszaaludni.
Úgy néz ki, hogy a szülők pénzajándékának köszönhetően (közölték, hogy gyerekkarácsonyra ez dukál) végre megcsináltatom a tetőszigetelést is, mi több padlásfeljárót is csinálnak… Végre megtudhatom, mi is van vajon a padlásomon, ahonnét pont feleannyi cuccot vitt el az ex, mint amennyit felhelyezett.
A szilveszter – ha minden igaz, de ld. előző bejegyzésem arról, hogy lehet Kedvesemmel tervezni… 😀 – valószínűleg valami sok gyerekes babazsúr lesz :-)…
Ez megint nem volt egy nagyon összeszedett bejegyzés, mostanában valahogy nincs kedvem írni… nem bírom én ezt a telet, nem nekem találták ki (oké, tudom, karácsonykor tavasz volt a kedvemért – de elég rövid ideig, mert ma már jeget vakartam az autóm szélvédőjéről).
Erről még eszembe jutott, hogy milyen jól álltam a sarat, nem téptem le a fejét egy kedves, korombéli anyám korabeli (csak kissé fáradt vagyok és elszabtam, de meghagyom, tök poén, úgy fest, hetvenesnek érzem magam momentán :-))) tiszteletre méltó idős hölgynek. Nehezemre esett. Kivittem az ajándékok dobozait a szelektív hulladékgyűjtőhöz a sarokra. A környék tényleg egy tanulmány, egyszerűen undorító, hogy embertársaink mi mindent képesek körbedobálni szelektálatlanul – ágybetét, sitt, lefejezett baba, konyhai hulladék, minden játszik…
No, de a témánál maradva: nem fért be Orsi dobfelszerelésének a doboza persze a konténerbe. Az összes kisebb kartont miszlikekbe szaggattam és betuszkoltam, azt viszont két tartály közé állítottam összehajtva. Mire a “szimpatikusnakmégnagyon elragadtatottállapotombansemnevezném” önjelölt polgárőr néni beszólt, hogy szégyelljem magam, hogy képzelem. Azért sem küldtem Hawaiira, nehogy már neki jó legyen, csak megjegyeztem, hogy miről beszél, semmi olyat nem hoztam, ami nem idevaló lenne, nem tehetek róla, hogy nem elég nagy a tartály… (ja, meg nem bírom miszlikbe szaggatni a kétcenti vastag kemény kartondobozt). Idióta basszus!
Kis karácsony, nagy karácsony
2009 december 28. | Szerző: Hanga
Kicsit össze-vissza indult a karácsony is, mivel kedvesem nem egy előre tervezgetős (és hűűűű, de szerény voltam most :))). De végül eljutottunk mindenhova, ahova fontos volt.
24-én voltak velem a gyerekeim, 25-én elvitte őket az apukájuk az ő családjához. Így édesapáméknál karácsonyi ebéden voltunk 24-én, míg szenteste édesanyáméknál. 25-én Á. édesanyjáékhoz mentünk át a kislányával, s ott is aludtunk. Aztán némi kavar után én 26-án már nem aludtam ott – mivel az előzetes szervezéskor csak egy éjszakáról volt szó…
Na, úgy legyen ötösöm, ahogy bejött, hogy a gyerekek megint valami zajkeltő eszközzel lesznek ellátva apuka kedvese által. Hozott is a Jézuska egy isteni vekkert az ötévesnek… mert olyan nagy szüksége van rá, mi meg ugye megérdemeltük… :)))
26-án este viszont így, hogy facér maradtam, átcsábítottam a nagyfiam, úgyis dumcsizni szeretett volna. Sikerült besöröznünk dumálás közben, de elég randán 🙂 Főleg neki. Másnap hozta vissza az apja a kicsiket, őt meg vitte el – a műszerfala bánta, visszacsúszott a reggeli a másnapos gyerekből. :p (Már nagykorú, nem ér ilyen hangosan felhördülni :-))) Persze, apám nejére kente, hogy biztos elkapta tőle a vírust, attól hányt :))).
TG karácsony…
2009 december 22. | Szerző: Hanga
Mivel Á. még mindig kint, s eredeti elgondolásunk, hogy ma este hazaér, holnap meg vásárolunk, dugába dőlt, ma két gyerekkel elmentem vásárolni… Megcéloztam a Tescot. Hát basszus!!!
Eddig is uuuutáltam, csak az volt legközelebb. Nem tudom, hogy meghalt a PR-os, vagy ki menedzseli a cégimidzzsel kapcsolatos teendőket, de szerintem szarvas hiba, hogy nem képesek megoldani a hóeltakarítást. Ennek következtében szutykos hóléből és latyakból pocsolyák vannak, miből eredően alig lehet kiszállni… Nem hiszem, hogy rettentő bonyolult lenne lezárni mindig egy-egy parkolórészt, míg letakarítják.. Ez a Tesco gazdaságos hóeltakarítás, rövid távon olcsó, hosszú távon meg a normális, fizetőképes vásárlók el fognak menni máshova, mert ez minősíthetetlen…
Az is röhejes, hogy karácsony előtt két nappal nem lehet mákot kapni… illetve lehet előredarált vmi ízesített kotyvalékot… biztos gondoltak a hirtelen szőke plázacicuskákra is, akik a vödrös halászlét is megveszik… Csakhogy azok nem fognak beiglit sütni, mert nem bírják, ha az agyonmanikűrözött műkörmük alá megy a tészta… amit nem is tudják, hogyan kéne összeállítani… na jó, ez legyen az ő gondjuk…
De nekem a hosszas szuttyogás, két gyerekkel való bevásárló lista követés, közben gyereknevelés (nem, nem veszünk meg minden sz*t kicsim :-))) úgy betett, mire kijutottunk, hogy teljesen kikészültem. Amikor konstatáltam, hogy az autóba rámolás közben a szügyig érő hólében ronggyá ázott a bakancsom, akkor elszakadt a cérna, s nem éppen úrilányt alakítva elkezdtem üvölteni, hogy “a “főrendező” :)) b+ ezt a kurva, kiba’ balkáni országot“. Látásomat akkor nyertem vissza, mikor egy mellettem elhaladó házaspár közölte: “tökéletesen igaza van”.
Közben folytattam egy levelezést a bátyámmal arról, hogy milyen jelképes karácsonyi ajándékozás lesz: csak a gyerekeknek… és hogy ez milyen kellemetlen. Mire ő visszaírta, hogy a kedvese csak nézett, mikor ebbe az országba érkezett, hogy miről is szól a karácsony. A szülei először nem is értették, milyen ajándékhegyekkel állítottak be. Náluk nem erről szól a karácsony…
Visszaírtam, hogy hát igen… érdekes lehet elmesélni, hogy néz ki Magyarországon az iparosított karácsony… Elmegyünk a Tescoba, és veszünk annyi leértékelt jénait, serpenyőt, meg mit tudom én mit, ahány nő van, aztán nézünk a pasiknak is egy-egy nyakkendőt, italt és megnyugodva végigzabáljuk a három napot, mintha egész évben éheztünk volna 😀 😀 :D.
Na, ezért nem szeretem én a karácsonyt… mert már semmi köze nincs a szeretethez, mindenki totál hülye lesz csak… elmebeteg, hogy vannak emberek, akik hitelt vesznek fel – nyilván erejükön felül – hogy ajándékot vegyenek a családtagoknak. Szerintem szó nincs szeretetről, ahol ez megengedett, és nem állítják le a kedves megajándékozottak…
Családunkban már régóta jelképes dolgok vannak csak a felnőtteknek, mert tényleg arról kéne szólnia ennek, hogy lelassítunk, összeülünk, dumálunk végre egy jót.
Ja, tegnapi szívszorító: odajött hozzám a parkolóban egy Marcipán korú kisfiú kéregetni :(((( Bevallom, nem adtam neki. Nagyon sajnálom, de ha adunk neki, úgy gondolom, hogy arra buzdítjuk azt a szemét felnőttet (már elnézést), hogy továbbra is ilyen megalázó dolgot kelljen csinálnia annak a kisgyereknek… :(((
Andrassew Iván blogjában olvastam, hogy a fia tavaly senkinek nem vett ajándékot a családban, mondván, összes erre szánt pénzét odaadta egy szeretetszolgálatnak. Megható, emberi. Talán azoknak az embereknek, akikhez így eljut, többet számít, mintha ajándékokat vett volna…
Nagy-nagy ajándék
2009 december 21. | Szerző: Hanga
Édesanyám és Á. közösen megleptek egy szuper szettel. I-com TV-szett a neve:
Hogy ha jön egy telefonhívás (mobil, de lehet kapni már bt-os vezetékes telefont is), akkor a közepén azt a nagy szürke gombocskát megnyomom, és már kapcsolatban is vagyok a hívóval (ugyanígy, ha hívok valakit csak addig szükséges a készülék, amíg bepötyögöm a számot), hangját a készülékeimben hallom, míg ő az én válaszaimat a nyakamban lógó kütyüben lévő mikrofonokon keresztül hallja. Így sokkal jobban értem, amit beszélnek, valamint persze a kocsiban is tudok telefonálni. De vezeték nélküli kapcsolatba bírok keveredni a számítógépemmel is, azaz tudok skypeolni, zenét hallgatni minden egyéb eszköz nélkül. Ugyanígy tudok MP3-at hallgatni.
S akkor van az a helyes kis TV-szett, amit össze kell kötnöm a televízióval, összehangolnom az I-com-mal és mindjárt élvezhetőbb a tv-nézés, mert nem őrülnek meg körülöttem lévők, ugyanis a készülékem azokat a hangokat erősíti, amiket nekem szükséges, nem kell ordíttatni a TV-t, mert sokkal jobb a beszédértésem halk készülék mellett is. Ha bejön egy telefonhívás, az elsőbbséget élvez…. tvhang lekever, telefonhang bejön. 🙂 Hihetetlen!
Alig vártam, hogy feltöltsön és minden eszközzel kipróbálhassam. Nagyon élvezem!!!
Délután Benjámint is beoltotta a doktor bácsi. Undormány, hogy milyen felháborító nyilatkozatot kell aláírni… Beleegyezem, hogy minden felelősség rám hárul… Gratulálok, én a laikus oltassam be a gyerekem, hogy megvédjem, és legyek kedves vállalni a felelősséget, ha bármi baja lesz az oltástól. Menjenek a pécsbe…
Mindegy, ezen már túlestünk, remélem, nem lesz miért felelősséget vállalnom.
Á. délben hívott, hogy kint kell maradnia szerdán is, azaz szerda este 9 körül ér csak haza.
Egyrészt persze megkönnyebbülés, mert attól féltem, vissza kell indulnia olyan ramaty állapotban, mint amilyenben volt, pihenés nélkül, másrészt persze nehéz lesz így nekifutni a karácsonynak. Holnap a két “kisdeddel” :)) mehetek vásárolni. Fenyőt is kéne venni. Uh. Rémálom belegondolni is az akcióba két gyerekkel a karácsonyi tömegben :D.
Téli challange
2009 december 20. | Szerző: Hanga
Á-nak ki kell mennie még ünnepek előtt is dolgozni… Persze mivel hónapok óta céges autót használt – a másik munkája kapcsán – így a sajátján nem volt téli gumi… Ráadásul – mivel 1000 km-nyire van az olasz “támaszpontja” – ráfért egy olajcsere a kapcsolódó szűrőcserékkel. Csakhogy pénteken derült ki, hogy vasárnap délután kell elindulnia…
Szerencsére autószerelő barátom vállalta a gyors szervizelést és kerékcserét… Csakhogy közben itt elkezdett szakadni a hó, és tényleg szükségessé, sőt létszükségletté vált a téli gumi. Reggel 6-kor keltünk, hogy az autót kiszabadítsuk a kert közepéről, ahol a fél méteres hóban állt. Én meg elfelejtettem, hogy nincs hólapátom.
Igyekeztem nem röhögni a komikus szituáción, mikor a pasi vasárnap hajnali 6-kor magánkívül bömbölt mint oroszlán a hóvihar közepén, s közben körbedobálta a kertet a hótakarításra alkalmatlan, de pillanatnyilag jó ötletnek tűnő partvisokkal és seprűkkel :)))
Ilyenkor persze mindjárt olyan rettentő praktikussá tudok válni, hogy hihetetlen, csakhogy megfékezzem szegény embert, aki hiányos felszereltségű háztartásunkat fikázza éppen nagy elánnal. Na, mire jutottam? Megosztom: a fűseprő egy teljesen tökéletes hóeltakarító eszköz – na jó, többnapos, némileg fagyott hó esetében talán rá kell szerelni a kihosszabbított hajszárítót is… de szigorúan fatalpú cipőben, mivel vízen állva nem biztos, hogy nem lesz punk frizuránk a temetésre… :-))) (ezen még kell egy kicsit elmélkednem :D, kidolgozásra szorul még :))) Minden esetre leszögezhetjük, porhóra tökéletes a lombseprű.
Autó kiszabadult a kertből, és mi megkezdtük a havon flikk-flakkozást (főleg Á. a nyári gumijaival). Az “autóreszelő” mellett a benzinkútnál letámasztottuk, némileg kipihegtük magunkat, hogy oké, nyári gumis autó egyben, már csak a téli gumival felszerelttel kell folytatni az utat – nem volt egyszerű, mivel már megint meglepte a hóeltakarítókat, hogy decemberben eshet a hó… így nem sikerült pl. a Gazdagrét és Egér út irányában lévő egyik oldali le- és felhajtót sem megtisztítaniuk reggel fél 8-ig…
De még a kaland nagyja ekkor hátravolt, sőt nem voltunk benne biztosak, hogy meg tudjuk oldani a téli gumik megszerzését, azok ugyanis Á. édesanyjáék garázsában hekkeltek Budapesten az egyik hegy tetején… természetesen az utcájuk tök meredek, rettentő hosszú, és ők a legtetején laknak. A hóeltakarítók térképén meg naná, hogy nem szerepelt ez az utca… egy kedves embertársunk meg pont a torkolatába parkolt családja kedvenc autójával, így nem lehetett még bemenni se, hogy leparkoljunk. A főút amire nyílik az utca, az le volt takarítva, csakhogy az összes hó oldalra lett kitolva… így nagyon durván és merészen a buszmegállót szemeltük ki parkolónak :D.
Fel a hegyre, le a hegyről, persze kétszer, mert négy kerék volt. Lefelé kereket hajtottunk, mint a gyerekek… 🙂 Amikor az alján az egyenes részre értünk, némileg nehezebb volt hajtani, ellenben sokkal több esély volt arra, hogy nem esünk senékre a kerék üldözése közben :-), sőt a vele párhuzamos haladásra is nagyobb lehetőség nyílt. Abban a néhány önfeledt pillanatban, amikor feledni tudtam, hogy mindjárt betojok, ahogy a metsző hideg szél fújja a letörni készülő arcomba a havat… egészen élveztem (ez persze nem akadályozott meg abban, hogy a nyelvem lógassam 😀 :D) Kiváncsi leszek rá, lesz-e nem fájó porcikám holnap reggel :). Ugyanis kb. 200 m-re volt az autó a háztól, s felfelé gyalogolni se volt egyszerű a szügyig érő hóban.
Minden esetre végül 9:10-re csak megjelentünk a szereldében, és 11-kor már boldogan és kinyúlva távoztunk. Hazafelé láttuk, hogy a helyzet javult, de még mindig balkáni, a Budapestről jövők egyike az autópálya kihajtón (!!) felfelében elakadt, naná, hogy egy furgonnal… így egy komplett tömeg igyekezett feltolni, mivel az autópályára “nem illett” volna félútról visszatolatni, valamint a feltorlódó járművek miatt lehetetlen is volt… Ez Magyarország főváros közeli autópálya lehajtója 18 órával azután, hogy télen mindenkit meglepően egyszercsak esett a hó…
Délben lefeküdtünk, hogy aludjunk pár órát, mielőtt Á. megkezdi olaszországi ámokfutását… délután 3-kor kelt, legközelebb ugyanekkor fog lefeküdni kb. holnap, 1000 km hóban, hófúvásban vezetés, és egy szabad ég alatt, -15-ben eltöltött munkanap után. :(. De lehet, hogy hazaindul, attól függően, hogy kell-e még dolgoznia kedden. Nagyon remélem, hogy igen, mert nem akarom, hogy alvás nélkül ezek után még hazavezessen. ÁÁÁÁÁ!
Évforduló ünneplők nélkül :-)
2010 január 22. | Szerző: Hanga
Tegnap este volt egy éve, hogy megismertük egymást , igaz, az első személyes találkozás csak január 30-án volt. :-). Mivel az jövő hétvége, így van esély rá, hogy azt is úgy ünnepeljük, ahogy annak idején történt – azaz azt már személyesen. :)))). Azt kell mondjam, hogy vannak/voltak zökkenők és döccenők, kisebb és nagyobb csatározások, de kezdjük kiismerni egymást, egymás rigolyáit, és próbáljuk egymást csiszolgatni, illetve elfogadni. Két nagy adomány segít összetartani akkor is, ha éppen csatározunk: a humorérzék, és a hihetetlen szexuális összeillés.
Nekem több gondom volt, mert én az a típus vagyok, aki kerüli a konfliktusokat és nyel, majd mikor tele lesz a hócsukája, akkor egyszerre borít… Sok olyan hét áll mögöttünk, ami arról szólt, hogy én borítottam… ő meg lesett. De túléltük. Én meg megfogadtam, hogy soha többet nyelek, gyűjtögetek, ha bajom van, kimondom nyíltan, mindkettőnknek így lesz jobb.
Régóta nem jártam erre már megint, de először azért, mert nem történt semmi, utána meg nem tudtam, melyik dolgot írjam meg a sok-sok közül, ami történt. 🙂
Kedvenc szolgáltatók közé felvettük az egyik mobilos társaságot, amelyik- mivel a számlája megnövekedett (micsoda meglepetés, mikor olyan csomagot vett, ami direkt külföldre és külföldről olcsóbb telefonálást tesz lehetővé) – előlegfizetést kért Á-tól. Persze csekket nem küldött… Erre ő jóhiszeműen előre befizetett egy azonos összegű, később esedékes csekket, amit sms-ben meg is köszöntek. Majd minden figyelmeztetés nélkül fogták és kikapcsolták a telefonját Olaszországban, de úgy, hogy még a szolgáltatót sem tudta elérni… Ahogy beért az országba, dühödten telefonálni kezdett… Eszelős egy társaság! Tudnék akár egy egész kisregényt írni arról, milyen elmebeteg párbeszédeket folytatott még a következő két napban, több hívás alkalmával a kedves “gépügyintézőkkel” (csak betanult szöveg szajkózás, semmi egyedi problémakezelés). Itt most csak a legmókásabb párbeszéd részleteket osztanám meg:
Á. ordít, mert a hölgy csak azzal van elfoglalva, hogy mi az ügyfélkódja, amit persze az autóban robogva, papírok hiányában nem tud megmondani…
– Kérem, változtasson a hangnemén…
– Miért, különben mit csinál??? Kikapcsolja a telefonomat? :)))
– Nem, bontom a vonalat!
– Szükségtelen, megteszem én.
Majd újra hívja őket:
– Én vagyok az az ügyfél, aki nagyon ordított, mert kikapcsolták a telefonját… Magával ordítottam? :-))))
Másik beszélgetés:
– Szia, merthogy haverok vagyunk, ugye, hiszen az sms-eitekben tegeztek…
(…)
Ugyanennek a lezárása:
– Oké, akkor a szlogenjüknek megfelelően magammal viszem egy barátomat is… ő is lemondja majd a szaros x előfizetését :)))
Szóval kaptak az arcukra.
Persze nem az egyébként nem kedves, azonban nem is készséges ügyfélszolgálatos tehet róla, hogy a cég annyira piti, hogy nem képes meghitelezni a bizalmat egy több éve előfizetéses ügyfélnek – szerintem többet is elveszítenek ezért, mint amennyi veszteségük lehet abból, hogy nem fizetik ki a számlát… Ezt még tanulni kéne fiúk! Mondjuk az olaszoktól… Á. kint élő húgának a gyermeke csinált egy többezer (!!!) EUR-os számlát, mert felment az anyja telefonján a netre, majd több mint egy napig úgy is felejtette. Anyuka bement a céghez elmondani, mi történt. Láss csodát, mit mondtak: oké, nem kell kifizetnie, de “feketelistára” tesszük, s amennyiben egy éven belül lesz még hasonlóan kiugró számlája, akkor ezt is be kell fizetnie a másikkal együtt. Na, ezt kéne megtanulni itt Magyarországon, hogy nem feltételezzük alapból a kedves ügyfélről, hogy tolvaj, valamint nem szúrunk ki vele, hogy adott esetben akár az egyetlen külvilági kapcsolatot jelentő telefonját ukkmukfukk (így írják? De szép… :D) kikapcsoljuk.
A fő-fő kedvenc azért, aki a héten vitte a pálmát, egyértelműen a DÉMÁSZ. Kaptam egy sms-t, mi szerint ugyan fizessem már be a kétezer-pár száz forintos hátralékomat… (ah, boldog ember lennék, ha ennyi lenne csak egyetlen egyszer is az áramszámlám… talán ha elmennék egy kicsit pihenni Hawaii-ra :D, mondjuk egy komplett hónapra, és készenléti állapotban hagynám a gépeimet, meg a hűtőt nem kapcsolnám ki…) Visszaírtam, hogy “Nem vagyok az ügyfelük, nem baj? :))))” Nem válaszoltak :D.
Marcipán ma kapja meg a bizonyítványát, kérdeztem viccesen, hogy kérges lesz-e a feneke a veréstől… (hajrá gyámügy, de csak vicc volt :))) Ha lenne – vmi ISO-rendszer miatt nincs – kitűnő, akkor majdnem az lenne… csak hát az a fránya magatartás ne lenne… na de kitől örökölhette, hogy folyton bohóckodik??? :))) Bohócom viszont tegnap levizsgázott az első övfokozatra judoból. Fülig érő szájú judoka nagyon büszke anyukája voltam. Megfejtés: judoka = judot gyakorló :))).
A kicsi most itthon, enyhén véres torokkal. Persze ez nem akadályozza meg abban, hogy folyamatosan szórakoztasson mindenkit a poénjaival. Mostanában elhangzott legjobbja babakori fényképeinek nézegetése közben született:
– Anya, de itt nem is volt fogam, akkor meg ki rágta meg nekem a kaját??? :))))
A legnagyobbra rájár a rúd: bár 19 éves lett a héten, nem sikerült még személyesen felköszönteni, mert ő meg fosós-hányós vírust nyalt be szegény, s nem jött át, mondván nem akarja ráragasztani a kicsikre. Közben viszont elveszítette az állását, amit a suli mellett vállalt. Mint kiderült, a cég pusztán a karácsonyi többletmeló miatt vett fel néhány hasonló szerencsétlen fiatalt, majd most, még a próbaidő alatt ki is rakták őket. Undorítóóó, főleg, hogy direkt rákérdezett előzőleg a nagyfőnöknél, mert fű alatt kapott ezzel kapcsolatost fülest. A vezér persze biztosította róla, hogy ez egy stabil munkahely… (ja, arra a pár hétre, csak ezt elfelejtette mondani).
Oldal ajánlása emailben
X